A két csapatot jelenleg egy pont választja el a táblázaton. A piros-fehérek a második, a Schio a negyedik helyén áll az A csoportban. A két fél olaszországi meccsét Völgyi Péter csapata nyerte szoros küzdelemben, 59-55-re. Vélhetően a “visszavágó” is szoros, kiélezett küzdelmet hoz majd a DVTK Arénában. A nagy érdeklődéssel várt összecsapás szerdán 18 órakor kezdődik. 

- Egy nagyon nehéz periódus végéhez közeledünk, hiszen nemzetközi szinten és a magyar bajnokságban is folyamatosan rangadókat játszottunk - fogalmazott Lelik Réka. - Tudjuk, hogy most jön a szünet, de a Schio-meccset még meg kell húzni. Csak utána lehet egy kicsit lazítani. Az öltözőben nincs szó a fáradtságról, most az a legfontosabb, hogy az olasz bajnokot hazai környezetben is le tudjuk győzni. 

- Azzal lenne teljes a 2023-as esztendő?
- Persze. Nagyon szoros a csoportunk. Az idegenbeli sikernek akkor lesz igazán értéke, ha hazai pályán is jobbnak bizonyulunk. A kinti győzelmünk nyilván önbizalmat ad számunkra. Fegyelmezett játékkal a taktikai utasításokat betartva ezt a teljesítményt megismételhetjük. Nagyon szeretnénk nyerni, a csodálatos közönségünknek egy jó eredménnyel megköszönni az egész éves biztatást. Remélem, szerdán is sokan jönnek majd ki az arénába, számítunk mindenkire. Nagyszerű élmény lenne közösen ünnepelni. 

- Mint ahogyan vasárnap a Szekszárd elleni rangadón történt?
- Pontosan, így van. Boldog vagyok, hogy a veretlenségünket sikerült megtartani a magyar bajnokságban. Nehéz meccs volt, de összességében végig kézben tartottuk az irányítást. Az elején és a végén kellemetlen stílusban védekezett az ellenfél. Akkor voltak gondjaink, de közösen ezen is át tudunk lendülni. Szerdán is csak együtt lehetünk eredményesek. A csapat és a közönség. A továbbjutás és az esetleges jó helyezés szempontjából rendkívül lényeges találkozón.