Győzelemmel avatta fel új otthonát a DVTK női kosárlabda csapata. Az Európa Kupa 2. fordulójában hazai pályán fogadták a piros-fehérek az orosz Nika Syktyvkar gárdáját és szinte végig fölényben játszva, végül 65-58-as diósgyőri sikerrel zárult a találkozó.

A csapatok mellett szurkolóinknak is újdonság volt a DVTK Aréna légköre, hiszen a játékosokhoz hasonlóan bérletes szurkolóink is először léphettek be Európa egyik legmodernebb csarnokába. Hosszas előkészítő munkálatoknak, és a kivitelezéseknek köszönhetően sikerült a több mint 3500 fő befogadására alkalmas arénát megvalósítani. 

A csütörtök esti mérkőzés nem csak a csapatok számára ment valódi tétre, hiszen kollégáink folyamatos megfigyelése és jegyzetei mentén, minden észrevételt hasznosítva igyekszünk a november 3-ai, Csata elleni Európa Kupa-mérkőzésre tökéletesíteni a csarnok működését és a felhasználók kiszolgálását. Ahogy azt már korábban is írtuk, természetesen várjuk szurkolóink tapasztalatait, javaslatait is, mivel tehetnénk számukra komfortosabbá a diósgyőri kosárlabdázás új otthonát.

Szurkolóink észrevételeiket a [email protected] e-mail címre küldött levélben tehetik meg.

A november 3-án rendezendő, ünnepélyes megnyitóval egybekötött, Ludovika-FCSM Csata elleni Európa Kupa mérkőzés előtt most vasárnap 17 óra 30 perctől tovább folytatódik a tesztüzem. Ekkor újabb hazai mérkőzés vár a DVTK kosárlabdázóira, azonban ezúttal már bajnokságban kell helyt állni lányainknak. A Tippmix Női NB I. A csoport 6. fordulójában a TFSE-MTK lesz a piros-fehérek ellenfele. Klubunk rendezési szempontból ezt újabb tesztmérkőzésnek tekinti, amely összecsapást csak bérletes szurkolóink tekinthetik meg. Természetesen a visszajelzéseket ezután a találkozó után is örömmel vesszük.

A DVTK kosárlabda jegy- és bérlet információk ide kattintva elérhetőek.