III. DVTK Rakaczki Kupa

U16-os nemzetközi utánpótlás labdarúgó torna
Időpont: 2023. augusztus 8-12.
Helyszín: DVTK Edzőközpont, MVSC Sporttelep

Simon Miklós, a DVTK LSA szakmai igazgatója

“Örülök, hogy már harmadik alkalommal sikerül egy ilyen rangos nemzetközi tornát rendezni Diósgyőrben, ami nem csak a játékosok, hanem a szakemberek fejlődését is elősegíti. A fiatalok számára olyan tapasztalatokat, élményeket igyekszünk biztosítani, amit később, a felnőtt pályafutásuk alatt is beépíthető, használható lesz. Fontosnak tartom, hogy ebben a néhány napban szoros sport kapcsolatokat, barátságokat alakítunk ki, ami a mai modern futballból egy kicsit kezd kihalni. Ismerjük meg egymás filozofiáját, kultúráját, és identitását, ami a jövőben mindannyiunk számára hasznos lehet. A gyerekek számára kellenek a példaképek. Az olyan egyéniségek, mint manapság Szoboszlai Dominik, korábban Dzsudzsák Balázs. Ők azok, akik a kicsiket kiviszik a pályára. Ilyen volt a DVTK esetében Rakaczki Bence is. Az életpályája, az akarata, a küzdeni tudása mindenki számára példakép lehet, amit a mostani utánpótlás játékosoknak is ismerni kell.”


A csoport

Diósgyőri VTK U16

Icsó Zsolt, vezetőedző

“A felkészülésünk kellős közepén tartunk, ebbe a munkába pedig nagyszerűen illeszkedik a III. DVTK Rakaczki Kupa. Ezzel a korosztállyal most ismerkedünk, építkezünk, ezért ez a négy mérkőzés rendkívül hasznos tapasztalatokat hoz majd. Az elmúlt napokban a játékosok körében egyre többször volt téma a torna, nyilván mindenki szeretne bizonyítani. Egy fiatal játékos számára mindig fontos a nemzetközi tapasztalat, ezúttal pedig a környező országok legjobb csapataival tudunk megmérkőzni.”

HNK Hajduk Split

Zvonimir MIlić, vezetőedző

“Hiszek a csapatban, hogy nemzetközi szinten is képes megállni a helyét. Örülök, hogy itt lehetünk Diósgyőrben, ezen a rendkívül nívós eseményen. Az életünkben nagyon fontos állomás a DVTK Rakaczki Kupa, mert jegyzett, jó ellenfelekkel találkozhatunk. A fejlődés és a tapasztalatszerzés szempontjából az is lényeges, hogy megismerhetjük több olyan ország futball kulturáját, ami eltér a miénktől.”

FC Košice

Farkas Balázs, szakmai vezető

“Szlovákiában ezen a hétvégén már bajnoki mérkőzések lesznek, mi viszont ezeket a találkozót lemondtuk annak érdekében, hogy itt lehessünk Diósgyőrben. A nyár folyamán jelentős átalakuláson ment keresztül ez a korosztály, úgyhogy újra kezdtük az építkezést. Szerencsére Szlovákiában ebben a korban az eredmény még másodlagos, ezért nyugodtan dolgozhatunk a játékosokkal. Elnézve a tornán szereplő csapatokat, könnyű csoportba nem kerülhettünk volna, de kíváncsian várom, hogy a más stílusban játszó ellenfelekkel szemben mire leszünk képesek.”

SK Slavia Praha

Václav Laušman, asszisztens edző

“Kétszer nyertünk már ezen a tornán Diósgyőrben, címvédőként van rajtunk némi nyomás. Boldogok vagyunk, hogy ismét itt lehetünk ebben a szép városban. A legfontosabb szempont viszont mégis az, hogy a srácok élvezzék a játékot, megmutassák, hogy mire képesek ebben az erős mezőnyben. Úgy érzem, hogy jó formában vannak a játékosok, akik egyénileg és csapatszinten is megmutathatják magukat.”


B csoport

Legia Warszawa

Tomas Babel, vezetőedző

“A mi klubunkban nagyon fontos az U16-os korosztály képzése. A bajnokságunk viszont csak regionális szintű, ezért rendkívül fontos, hogy minél több nemzetközi tornán szerepeljünk. A hazai sorozatunk ugyanis nem közelíti meg ezeknek az eseményeknek a színvonalát. Tavaly sikerült stílusos futballt játszanunk, most is erre törekszünk. Igyekszünk támadó szellemben pályára lépni és minél magasabban nyomást gyakorolni az ellenfeleinkre.”

Puskás Akadémia

Hegedűs Lajos, kapusedző

“Az U16-os korosztályunk új vezetőedzővel még most formálódik. Több játékosunk Csíkszeredán járt egy másik tornán, de menet közben csatlakoznak hozzánk. Jó az egység, ezért reméljük, hogy sikeresek leszünk ebben a néhány napban. Magas színvonalú, harcos meccsekre készülünk, amely jó alkalmat ad arra, hogy stáb jobban megismerje a játékosokat. Bízunk benne, hogy egy olyan úton indulunk el, ami sikeres lesz a korosztály életében.”

FK Čukarički

Đorđe Aćimović, csapatvezető

“Először veszünk részt a DVTK Rakaczki Kupán, új csapatként ezért nehéz megmondani, hogy mire leszünk képesek. Az a legfontosabb, hogy a játékosok a nemzetközi mezőnyben is megmérettessék magukat. A mi akadémiánknak az a célja, hogy idővel a felnőtt csapatunkat ellássa játékosokkal, emellett pedig olyan transzfereket hajtsunk végre, ami a srácok és a klub előrelépését segíti. Ebből a szempontból még fiatalok vagyunk, most indultunk el ezen az úton.

FC DAC 1904

Biegelbauer Róbert, vezetőedző

“Harmadik éve dolgozom az U16-os csapatunk mellett, de eddig kevés lehetőségünk volt arra, hogy nemzetközi szinten is megmérettessük magunkat. Kíváncsi vagyok, előzetesen nehéz megmondani, hogy milyen telejsítményt tudunk nyújtani. Erősödtünk, mert nyáron hét játékos érkezett  hozzánk, köztük vannak korosztályos válogatottak is. Az eddigi teljesítményünk alapján jók az előjelek, bízom benne, hogy a fejlődési pályánk Diósgyőrben is megmarad. Nincs eredménykényszer, dolgozunk a srácokkal, csak rajtuk múlik, hogy néhány év múlva mennyire lesznek sikeresek.”